Védőangyalaink

Mindenki hisz valamiben. Ki ebben, ki abban.
Sokan mondják és kiszik, hogy angyalok márpedig vannak.
Az egész világon az angyalokat az istenek hírvivőinek tartották, akik nem
emberek, de nem is istenek.A Bibliában már sok utalást találtunk róluk,
hiszen angyal hozta Máriának a hirt, ő lesz Krisztus szülőanyja.
Angyalok adták hirül a pásztoroknak Krisztus születését, és angyaloknak köszönhetjük
a feltámadásról szóló hireket.
Az angyalokról azt tartják, hogy Isten közelében vannak,látják a múltunkat és a jövőnket
és itt vannak a jelenünkben is.Õk a láthatatlan testőreink, a védőangyalok. Sokan
szárnyas lényeknek gondolják őket és ilyen jellegű, angyalokat ábrázoló képeket
akasztanak az ágyuk fölé, hogy megvédjék az alvót a gonosz erőitől.
Sokak számára viszont az angyalok érzéseket jelentenek. Amikor egyik pillanatról
a másikra a védelem, a biztonság a melegség érzése tölti el a lelkünket, ez azzal az
érzéssel jár, hogy nem vagyunk egyedül.
Mindenki támaszkodhat az angyalok erejére. Mindenki kérhet segitséget. Mindenkit egyformán
meghallgatnak és oltalmaznak.Beszélgethetünk velük, szólitsuk a problémánknak megfelelő
arkangyalt. Mondogassuk magunkban a nevét és, hogy milyen probléma megoldásában
kérjük a segitségét. Észre fogjuk venni a segitségét, mert életünk egyszercsak kedvezőbb irányt vesz.

Mihály arkangyal: hivjuk, ha ellenségeskedés, viszály van, akár családon belül is.
Segitségével távol tarthatjuk az irigy, lenéző, lekezelő embereket magunktól.

Gábriel arkangyal: hirhozó angyalnak is hivják, mert segit az érzelmi problémák, szerelmi
konfliktusok megoldásában. Ha kérjük segit elüzni a féltékenységet.

Rafael arkangyal: a gyógyitás angyala.Minden nap kérjük tőle egészégünk megmaradását.
Ha betegek vagyunk hivjuk.Gyógyulásunk sikeres lesz.

Uriel arkangyal: segit megszabadulni a roszzindulatu emberektől, a negativ gondolatoktól.
Az állhatatosság és hűség angyala.

Muriel arkangyal: a szeretet, a fény angyala.
Ha kérjuk felruház bennünket a jóindulat és az alkalmazkodás képességével.
Átsegit vészelni tragikus, szomorú helyzeteket.

Szuriel arkangyal: a megbocsátás angyala.

Raziel arkangyal: a kiegyenlités angyala.
A lelket és a testet segiti egyensúlyba hozni.
Segit az újra kezdésben, reményt ad azoknak, akik már feladták
a bizakodást.

Vallásuktól függetlenül hisz az emberek nagyrésze a védőangyalokban és szerintem ez igy is van jól.

Köszönet e angyalok cikk olvasásáért.

Képek






Oldalak

    Képek






    Oldalak